Interjú Farkas Olgával
Az interjút Panek Sándor készítette
Iskola és minőségbiztosítás

A nevelés nem mérhető mennyiséggel

A közoktatási törvény 1999. évi módosítása szerint az iskolák pedagógiai programjának meg kell határoznia az intézmény nevelési programját és a minőségbiztosítás rendszerét. A napi gyakorlatban egyelőre kiforratlan kérdések veszik körül a témát: vajon hogyan viszonyuljon egymáshoz az iskolai rendszer ésszerűsítése, és az érzelmi alapú nevelés. Kérdéseinkre dr. Farkas Olga közoktatási szakértő, a SZTE JGYTF Kar Neveléstudományi Tanszék docense válaszol. Nemrég kiadott, Útkeresés és továbbadás című kötete (Designer Stúdió, Szeged) a minőségmenedzsment témakörével is foglalkozik.

-- Ön egyik tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a minőségbiztosítás közoktatásban való alkalmazása szakmai aggályokat vet fel. Mire gondolt?

-- A nevelési program megalkotását és a minőségbiztosítási kötelezettséget ugyanaz a paragrafus követeli meg. Mindkettő célja a nevelés minőségének javítása, de eszközei különböznek. A nevelés alkotó jellegű, nincsenek követhető sémái. A tanárnak számtalan helyzetet kell megoldania naponta. A neveléstudomány a minőségjavulás reményében a tanárok szakmai tudásának növelését szorgalmazza. A minőségbiztosítási rendszer kiépítésekor is szerepet kap a rugalmasság, igazodás a helyi sajátosságokhoz, azonban működtetése -- mint rendszeré -- gyakran gépies. A minőségügyi szakma a minőség javulását az iskola, mint szervezet jobb működésében látja.

- Van-e az Európai Unióban valamilyen ajánlás az oktatási minőségbiztosítást illetően?

- Az Európai Unió ezt a kérdést a tagországok felelősségi körébe utalja. Ha a minőséget racionális-gazdasági oldalról értelmezzük, az oktatás, mint a munkaerő „termelésének” sajátos ágazata válhat fontossá, a cél tehát az iskola, mint versenyképes szervezet ideálja. Ha a tanulók személyiségének fejlesztése az alap-föladat, akkor a társadalmi-kulturális irányzatot követik. A tehetség, a szakismeret kibontakoztatása a fejlesztésközpontú szemléletet kívánja meg. Ekképpen azt nézzük, hogy a tanuló önmagához képest mennyit fejlődött.

-- A szegedi iskolarendszerben eléggé éles verseny van a gyerekekért. Ezt kedvezőnek ítéli a minőség szempontjából?

--A versenyszerű helyzet megélhetési kényszerből származik, hiszen azt az intézményt zárják be, ahol nincs kit tanítani. A nevelés szempontjából azonban az aggály nem gazdasági, hanem az, hogy a verseny akadályozza az iskolákat abban, hogy a gyerekek a belső lehetőségeiből többet megvalósítsanak.

-- Végső soron, mi alapján ítélhető meg egy iskola munkája?

-- Nehéz kérdés. Ha a cél a versenyképesség fokozása, az eredményesség attól függ, hogy a mennyiségi mutatók alapján fölállított rangskálán az iskola hol szerepel. Ha a tanulók tudati, viselkedésbeli változása a cél, akkor a pedagógiai munka eredményét minőségi mutatókkal írjuk le. Amikor egy tanárnak sikerül elérnie például azt, hogy egy gyerek köszönjön, aki korábban nem köszönt, teljesítménye nem mérhető matematikai statisztikai módszerekkel. Könnyen előfordul, hogy a tantestület egy falusi iskolában több erőfeszítést tesz a nevelési folyamatban, mint egy fővárosi gimnáziumban. Ha azonban az értékelés mennyiségi mutatók alapján történik, a nevelésben kitűnő iskola a ranghelyekben könnyen alul maradhat.

-- Ön szerint felkészültek-e az iskolák a minőségbiztosítási munkára?

-- Igazgatók körében végzett vizsgálataink tanulsága szerint még nem tudatosult, hogy az ipari termelés és a piac kapcsolatában kialakított eljárás a közoktatás számára nem a pedagógusmesterség megújulását, a nevelési helyzetek jobb megoldását ígéri. A másik: az iskolák önerőből nem tudják megfizetni a rendszer kiépítését és bevezetését, pályázati előnyökhöz pedig kevesen jutnak.

-- Amikor a tanári munka minőségéről beszélnek, a tanórára gondolnak, pedig az iskola még sok föladatot ad a pedagógusnak...

-- Tény, hogy a tanárok többirányú elfoglaltsága akadályozza a minőségjavulást. Egy szegedi szakközépiskolában az egyik kolléganő így vélekedett: „Mennyiségben biztos, hogy a plafonon vagyok. Ennél többet képtelenség teljesíteni. Minőségben tudnék sokkal többet nyújtani, de akkor a mennyiséget kellene csökkenteni.” Pedagógusok arról számolnak be, hogy naponta átlagosan hét különféle föladatuk van. Ezekből csak egy a fölkészülés és a tanítási órák vezetése. A fölgyorsult élettempó sodrásában a tartalmi munkáról óhatatlanul könnyebben lemondunk a formai megoldások javára.

-- Ön hogyan javítana a közoktatás minőségén?

-- Hasznos lenne, ha a minőségfejlesztésére szánt pénzügyi forrásokat közvetlenül helyi szinten lehetne fölhasználni. Ha az intézményvezetők tanáraik képzésére vagy a tantestület egészét érintő képzésekre fordíthatnák a pénzt. Eredményt hozna egy „szerepcsere” is, hiszen az iskolával szembeni követelmények megértésében sokat segít arra a kérdésre a válasz: én magam mit várok a saját gyerekem iskolájától? Szakértelmet, barátságos hangnemet, megértést, lelkesedést és lelkesítést? Ezeket várhatják a szülők tőlünk, tanároktól. Másfelől feltehető a kérdés: mit várnak a tanárjelöltek, a gyakorló pedagógusok a képző- és továbbképző intézménytől? Célszerű volna pedagógusokat megkérdezni, mit és hogyan tanítson a főiskola, egyetem, mire van szükségük, hogy fölkészültebbeknek érezzék magukat.

-- Ha jól vettem ki szavaiból, ön több teendőt lát a nevelési munka területén, mint a racionalizálások terén...

-- Bárhonnan indulunk ki, elsősorban szakszerű nevelésre van szükség. Racionálisan, érzelmi ráhatás nélkül nem lehet lényegi változást elérni. Ha a minőségbiztosítást nézzük, eljárási rendelkezéseket és munkautasításokat követünk, a lefektetett szabályokhoz tartjuk magunkat. Ugyanakkor viselkedéskultúrával foglalkozó szakemberek számos baj okát látják abban, hogy nem tartjuk be megegyezéseinket. Gondoljunk a közlekedési balesetek riasztó statisztikáira vagy a törvénysértések növekvő számára. De felhozhatjuk a háztartási gépek használati utasításait, vagy a munkahatáridők be nem tartását is. Ahhoz, hogy a minőségbiztosítás – ami szabványos tevékenység – a hozzáfűzött reményeket beváltsa, előbb a szabályok betartásának a képességét kell kiépíteni. Ezek szerint így, vagy úgy, a minőségjavulás kulcsfogalma a személyiségfejlesztés. A két út ezen a ponton találkozik, és az összekötő kapocs a pedagógusok szakértelme.

Az interjú kisebb terjedelmi módosítással megjelent: Iskola és minőségbiztosítás. A nevelés nehezen mérhető címmel: Délmagyarország, 2001.02.10. 8.o. Az interjút Panek Sándor készítette, fotó: Miskolczi Róbert.


Vissza