Farkas Olga – Madarász Klára
Szegedi Tudományegyetem
JGYTF Kar Neveléstudományi Tanszék
Szeged, 2001

Holnap már jó leszek. Gyakorlat-közelben egy fejlesztő programról [1]

            A személyközpontú szemlélet alapértékeinek alsó tagozatos általános iskolai gyerekek körében történő kipróbálására tréningfoglalkozás keretén belül első ízben a szegedi Móra Ferenc Általános Iskolában került sor. [2]

Iskolai háttér

            Az iskola tanulóinak összlétszáma 187 fő. Ebből 137 fő a veszélyeztetett tanuló. Magas az évfolyamismétlők száma. Több gyereknek tanulási nehézségei és magatartás zavarai vannak. Emiatt csak kis létszámú osztályban, csökkentett tananyagmennyiséget tanulnak. Az iskola beiskolázási körzete a város külső kiterjedésére esik, főként a szükséglakások területét érinti. Az intézmény tanári kara tovább-, és önképzés keretei között folyamatosan ismerkedik a segítő, fejlesztő programok elméletével és gyakorlatával, eszközrendszerük iskolai alkalmazásával.

            A tantestület először az 1994/95-s tanévben nevelési értekezlet alkalmával ismerte meg a humanisztikus szemléletmód filozófiáját. Az 1995/96-s tanévben az iskola tanárai összefüggő 30 órás tréningen vettek részt abból a célból, hogy a kurzuson tanultakat a napi pedagógiai gyakorlatukban alkalmazzák.

            A pedagógusok az 1996/97-s iskolai tanévben a témában tovább bővítették az ismereteiket a Szegeden megrendezésre kerülő Agresszió és agressziókezelés elnevezésű ankéton. ( [3] ) A tanév második félévében az iskola programjában szerepel egy olyan foglalkozás sorozat megszervezése és lebonyolítása, ahol gyerekek, szülők, az iskola pedagógus és nem pedagógus alkalmazottai, az igazgató, valamint egy önkormányzati képviselő közösen próbálja megtalálni azt az utat, amely válasz adhat arra, hogyan lehetne a napi tanítási gyakorlatot még eredményesebbé, még hatékonyabbá tenni.

Az élményszerű tanítás-tanulás folyamata

A valóság színpadán

            A diákok körében a műhely jellegű munka megszervezésére a tanév első hetében került sor. A csoport összetételét két szempontból is figyelemre méltónak véljük. Egyrészt a gyerekek életkora, másrészt az etnikai hovatartozásuk különbözött. Hét fő második, öt fő harmadik és négy fő negyedik osztályos tanuló volt jelen, ebből fele roma.

            Az első napon a gyerekek végig hangoskodtak. Egymás szavába kiabáltak. Képtelenek voltak a társaikat végighallgatni. Ketten_hároman az asztal alá bújtak, néhányan kiszaladgáltak az udvarra. Volt, aki a polcra kirakott folyóiratokból galacsinokat formált. Egyesek cigánykereket vetettek. Egy kislány függöny_csíptetőből műkörmöt csinált magának. Szinte általános volt, hogy a gyerekek durva szavakat használtak. Csak úgy röpködtek a "te hülye", "te gyagya", "te barom" jelzők. Próbáltunk rendet teremteni, mire az egyik gyerek így summázta a kérésünket: "Szóval maradjunk kussba".

A játék, amiben elsőként reménykedtünk, gorombáskodássá vált. Javasoltuk: "Jó, akkor csináljunk valami mást!" Többen azonnal azt felelték: "Jó, akkor lövöldözzünk."

            Ebből az alapállásból valóban nehéz elindulni, hogy a gyerekek szót tudjanak érteni egymással. Valamelyest másként lássák és tegyék a dolgokat. Egyáltalán képesek legyenek egy kicsit másképp gondolkozni és viselkedni.

            Gondolkodóba estünk. Hogyan kezdjünk a korrekciós munkához? Nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy a széles körben kipróbált, szakszerűen felépített programot eredeti formájában ezen a terepen nem valósíthatjuk meg. Még a szakavatott irányítási stílus és a 20 éves pedagógiai gyakorlatunk sem segít. Mégis, hogyan hozhatjuk gyermek-közelben a nagy pszichológiai iskolák tanításait? - tettük fel a kérdést önmagunknak.

Megoldáskeresés - egy kis elmélet

            A mozgalom központi tanítása az, hogy a romboló energiákat megértő, jóakaratú, kooperálni képes erővé tudjuk átalakítani. Választhatunk. Választhatjuk az erőszakot, amely közismerten erőszakot szül. Az életet romboló válaszok tovább ronthatják a helyzetet, veszélyessé és boldogtalanná tehetik a világot. Választhatjuk a kreativitást, a konstruktív magatartást. Az életet megerősítő válaszok jobb és hosszabb távú eredményhez vezethetnek. Az emberek humanizálása és kölcsönös együttműködése boldogabbá teheti a világot.

            Ha egy pedagógus az utóbbit választja, első lépésként félre kell tenni a szokásos beidegződéseket, az automatikus reakciókat, az erőszakos és pusztító megoldásokat. Nem segít a megfélemlítés, a düh, a hatalmi eszközök alkalmazásának bármelyike. Valami más kell próbálni, valami egészen mást.

            Az alternatív nevelési eljárások során minden tanárnak a saját útját kell megtalálnia. (A tanároknak szervezett tréning csak az első lépés megtételében segít.) A megközelítési mód egyik "tétele" így hangzik: én csak azon dolgozhatom, ami bennem van. Ha én másként viszonyulok a gyerekekhez, szituációkhoz, a gyerekek is másként viszonyulnak hozzám. Ezen keresztül változik minden. Tehát: a tanár változik először, aztán változnak a gyerekek.

            Sok gyakorlás kell ahhoz, hogy új képet alakítsunk ki magunkról. Egy olyan ember képét, aki testileg és lelkileg nem okoz kárt a gyerekeknek, még akkor sem, ha őt bántják. A személy(iség) megerősödésével felül emelkedhetünk mások agresszivitásán anélkül, hogy mi magunk testi vagy lelki terrorhoz folyamodnánk.

            A tréningen résztvevőknek közvetlen tapasztalatokat kell szerezni arról, hogy a védekező és támadó viselkedés helyett a kreativitás, az együttműködés kitartó, őszinte cselekedetekben megnyilvánulva mindenki számára kielégítőbb megoldásokat eredményezhet.

Töprengések

            Mi most, ebben a helyzetben a legfőbb teendőnk? _ ezen a kérdésen gondolkodtunk. Mindenekelőtt a gyerekek személyiségét kell megerősíteni. Éreztetnünk kell velük, hogy amit mondanak, éreznek, figyelmet érdemelnek, érdemesek arra, hogy kifejezzék azokat. Az elvesztett emberi méltóságukat kell a diákoknak visszaadni. Nem az agresszivitásukat, hanem azok mögöttesét kell kezelni. Hiszen az agresszív viselkedés mögött sokszor félelem, szorongás, belső bizonytalanság van.

            Ez a tréning minden diák és tanár tiszteletéről szól. Annak a gyereknek a tiszteletéről, aki éppen most a pad alá bújik és annak a tanulónak a tiszteletéről, aki egyenlőre még trágár szavakat használ és érdektelenséget mutat a társai és tanárai iránt. Azoknak a tanároknak a tiszteletéről, akik ebben és számtalan más helyzetben próbálnak megoldást találni.

            A mozgalom legfőbb kérdéseinek újragondolásával és azzal a határozott törekvéssel, hogy az eszmerendszert élő gyakorlattá tesszük, újra megpróbáltuk a folyamatok irányítását, pozitív irányba történő terelését.

Fordulópont

            Az első szünet után nehezen bár, de sikerült az első betervezett játék. Ettől kezdve, ha jól tett valamit a csoport, mindannyian tapsoltunk. Egy gyönyörű nagy labdát vittünk. Megállapodtunk abban, hogy csak az beszélhet, akinek a labda a kezében van. A neveket jól látható betűkkel külön-külön kiírtuk és kifüggesztettük a falra. Időről_időre fényképeztük a "jó" dolgokat. Megígértük a gyerekeknek, hogy a képeket mielőbb megkapják. (A szavunkat betartottuk). A személyes kontaktusteremtéssel próbálkoztunk. Valamennyi szünet előtt kivétel nélkül, minden gyereknek a szemébe néztünk. Őszintén és kitartóan valami kedveset, szépet, elismerőt mondtunk nekik. Csak ezután engedtük ki őket az udvarra. Naponta egy-egy tréningszakasz végeztével és a nap zárásakor érintéssel köszöntünk el tőlük immáron sokadszorra. Mire az első nap záró körénél az egyik kisgyerek megjegyezte: "Holnap már jó leszek".

Érdemi munka

            A második napon végre elkezdődhetett az érdemi munka. A reggeli induló beszélgetésnél a gyerekek szívesen mondták el személyes élményeiket. (Hogy értem ide? Minden, ami történt velem az ébredéstől eddig a pillanatig.) Pár percig már képesek voltak egymást meghallgatni. Egészen meglepődtek, hogy ez a tény fordítva is kezdett igazzá válni: őrájuk is figyeltek a többiek. Így néhány megerősítő gyakorlatra sor kerülhetett. "Mondj jót magadról és társaidról!" _ hangzott a feladat. "Korán ki akarok békülni". "Odaadom a testvéremnek az autót és engedem, hogy játsszon vele". "Lemegyek a boltba, pedig anyukám nem is mondja". "Mondtam a barátnőmnek, hogy nekem jól fog a radírom, néha elkérheti kölcsön." _ válaszolták nagy buzgalommal.

            A nap fénypontja az együttes ebéd volt. Az összetartozás érzését erősítette a közös, szépen megterített asztalnál elfogyasztott ebéd élménye. Ez az együttes élmény érezhetően sokat vitt a csoport intimitásába. A diákok délutánra már képesek voltak csoportszabályokat alkotni. A "Csipet-csapat" és az "Aranycsapat" javaslatára meghoztuk a döntést, hogy a továbbiakban a következő értékek mentén működünk: "nem vágunk egymás szavába, mindenkinek segítünk, nem bántjuk egymást, összetartunk stb." Sőt, már törekedtek a működési rend betartására is. Ha valaki szeretett volna valamit mondani szólt, hogy: "Nekem kell a labda". (Tehát van mondandója és azt szeretné megosztani a többiekkel.)

            Ilyen légkörben már komolyabb munkára is sor kerülhetett. A program szerves részeként a szerepjátékok remekül sikerültek. Pillanatok alatt megszületett az ötlet, hogy mi kerül színre. Igazán csak percek kérdése volt a "színtársulat" megalakulása. Remekbe szabott lett a "Gyerekek iskolája" című darab. A csoport egyik fele játékosként, a másik fele közönségként, egymást feltételezve vett részt a produkcióban. Spontán, természetes módon az arra látogató igazgató nénit és a vezetőket is bevonták a játékba. Sőt, az egyik kívül álló gyerek, aki korábban nem állt be a játékba, magától játszani kezdett. Szerepcsere következett. Közönségből színész, színészből közönség lett. Mindenki lehetőséget kapott, hogy a legjobb formáját kihozza magából. Egyik kislány furulyázott, néhányan énekeltek, többen verset és mesét mondtak. A pszichológiai légkör megváltozásával megváltozott a gyerekek magatartása is. Nyitottabbak, egymás iránt érdeklődőbbek lettek.

A második nap végén már vitathatatlanul a tanulók kezdték élvezni a közös munkát.

Zárás

            A harmadik nap végére a nehézségek ellenére sikerült elérni, hogy a diákok élményszinten éljék át a kurzus célrendszerének egyes elemét. Nevezetesen: tiszteljék és becsüljék egymást. Magukban és társaikban a jót erősítsék. Igyekezzenek a többiekkel együttműködni. Így mindegyikünk élete jobb és boldogabb lesz. A végeredményt egy második osztályos kislány így fogalmazta meg: "Azt hittem, itt nem lesz jó, mert buta leszek. Itt megokosodtam". Az önbecsülésüket, az önbizalmukat kapták vissza a gyerekek. Azt az érzést, hogy értékesek, hogy fontosak. Majd egy harmadik osztályos fiú így folytatta: "Először azt hittem, hogy nem lesz barátom. Most olyan sok lett" _ és sorolta szinte az egész csoportot. Sőt, az iskolához fűződő viszonyuk változására is történtek utalások: "Jó iskolába lenni. Az iskola nagyon jó".

Általánosítható tapasztalatok

            Az eszmerendszer általános iskolai tanulók körében történő megvalósításának korlátait és lehetőségeit egy konkrét példán keresztül érzékeltettük. Megítélésünk szerint az effajta gyermek-, és ifjúsági programok széles körben történő elterjesztésének lehetőségein érdemes lenne elgondolkozni. Számunkra úgy tűnik, figyelemre méltó lehet az alább felvetett kérdésekre a megnyugtató megoldás irányában a válaszok többszempontú keresése.

   Nehézséget jelenthet, hogy időben nehezen lehet beilleszteni az iskolák működési rendjébe az összefüggő három napos személyiségfejlesztő tréninget. Ugyanakkor ideális lenne, hogy minél több gyerek kezdhesse az új tanévet azzal, hogy először megbarátkoznak egymással és magával az iskolával. Könnyebb lenne a nyári szünet utáni új helyzettel való megbirkózás is.

   Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy általában az oktatási intézményekben nincs olyan használaton kívüli, csendes, esztétikai szempontból vonzó terem, ahol a csoportfoglalkozások zavartalanul folyhatnának.

   Tény, hogy nagyon lassú és nehezen tetten érhető a személyiségfejlődésben bekövetkezett változás. Ez a folyamat a pedagógustól hosszú ideig tartó és elszánt minőségi munkát kíván. Az eredmény viszont egyáltalán nem látványos. Így a tanár könnyebben lemond az úgynevezett humanisztikus eszközökről.

   A foglalkozás sorozat munkaigényes és költséges. Érdemben alkalmanként mindössze 15-20 fő foglalkoztatható. Egy kurzus legalább két szakember három napos teljes munkaidejét igényli.

   A program technikai lebonyolítása több személy együttműködő munkáját kívánja. Mindenekelőtt az igazgató támogató hozzáállása szükséges, hogy az adott iskola működési rendjébe beillessze a tréninget és az iskola egészéről háttér információt adjon. A technikus kollega munkája a szakmai anyagok fénymásolásakor, az üléseken használt eszközök előkészítésekor, azok működtetésekor nélkülözhetetlen. Különösen, ha a korrekciós munkában videót is használunk. A közös ebéd csak a konyhás nénik plusz munkája eredményeként jöhet létre. Ugyanis az asztalokat elő kell készíteni, utána vissza kell állítani az eredeti helyére a többi napközis csoport számára. A takarító nénik türelmére is szükség van, hisz a takarítás időpontját módosítaniuk kell. Kívánatos, hogy a munkájukat a csoportfoglalkozás ritmusához igazítsák.

   Ahhoz, hogy a program végeztével kialakult pozitív irányú változás többé-kevésbé maradandó legyen és/vagy újabb fejlődésre serkentsen, ismételt foglalkozások szervezése, koordinálása és vezetése szükséges. Ami újabb anyagi és szellemi erőfeszítést kíván tanártól, diáktól és az iskola egészétől egyaránt.

   Ugyanakkor a hatékony személyiségfejlesztő módszerek széles körben történő elterjesztése mellet szól az a döntő érvényességű tény, hogy a nevelés lényege a belső motivációs rendszer kiépítése, az önfegyelemre nevelés. Ezt pedig külső fegyelmezési eszközökkel nem lehet elérni. A gyerekek előtt feltétlenül kell lenni egy olyan élő "mintának", amely élményszinten nagy ráismeréseket eredményezhet: erőszak nélkül jobb és tartósabb eredményt lehet elérni. Vagy ahogyan Eveson Susanna fogalmaz:

"Egy elismerő, erőszakmentes nevelés elismerő, erőszakmentes emberiséget nevel".

            A különféle célcsoportokkal zajló kurzusokat összegezve a program tartalmi vonatkozásai a kvékereknek abból a kívánságából nőtt ki, hogy mindenkire odafigyeljenek, mindenki fontos és értékes. Bármilyen típusú tréningről is legyen szó, a tréningszakaszok végén lévő következetes értékeléskor az emberek jelentős dolgot tanulnak: a másság elfogadását. Kifejezésre juttatják az érzéseiket, a gondolataikat az aktuális történésekkel kapcsolatban. A harmadik nap végére már természetes módon elfogadják, hogy ugyanarról az eseményről különféleképpen vélekednek az emberek. Senkinek nem jut eszébe megjegyzést tenni, vagy elmarasztalni azért a társát, mert másként érez, másként gondolkozik. Pontosan érzékelik és megértik a hallgatók, hogy adott gyakorlat, szituáció mást és mást jelent az emberek élményvilágán, életeseményein belül.

            Ugyanaz a dolog egyikőnkben maga a csoda, másikonkban pedig elviselhetetlenül idegesítő attrakció lehet. Ám a lényeg mégis A vak ember és az elefánt indiai történtének a tanulsága: a győzködés helyett talán bölcsebb a tolerancia tanulása. A mese így hangzik:

            Az egyik vak az elefánt oldalát simította végig és úgy írta le az elefántot, hogy sima, mint egy fal.

A második az ormányát simította végig és azt mondta, hogy olyan, mint egy kígyó.

A harmadik vak ember az agyarait fogta meg és azt mondta, hogy hegyes, mint egy lándzsa.

A negyedik a lábát tapogatta ki és azt állította, hogy magas, mint egy fa.

Az ötödik a fülét érezte és az állatot úgy jellemezte, hogy olyan, mint egy lepedő.

A hatodik vak pedig a farkát fogta meg és azt mondta, hogy vékony, mint egy kötél.

            Mindannyian biztosak voltak abban, hogy igazuk van.



[1] Megjelent: Holnap már jó leszek. Gyakorlat-közelben egy fejlesztő programról - címmel. Család, gyermek, ifjúság. 1998.7.1.5-7.o.

[2]     1996. szeptember 2-4. Igazgató: Szabó Márta. Csoportvezetô: Farkas Olga vezetô tréner. A programot Szeged Polgármesteri Hivatal Oktatási és Ifjúsági Alap támogatta. További támogatott ifjúsági programok: 1995. május 16. Soros Alapítvány If You DÖK Tábor, Békéscsaba. Vállalkozói tehetségmenedzselô tábor középiskolásoknak: Szeged, 1995. augusztus 21-25., 1996. szeptember 6-7. A nevezett programokat a Progress Alapítvány támogatta. Gyermek és ifjúsági vezetôk továbbképzése. 1996. október 21. Támogató: Ifjúsági Alapprogram Tanács, Budapest.

[3]     Szeged, 1996. október 17-18. Az ankét szervezôi: MTA Szeged Területi Bizottsága: Gyermekintézmények Mentálhigiénés Munkabizottsága, Pszichiátriai Munkabizottsága és a Magyar Suicídium Prevenciós Társaság. Üléselnök: Zelenai Károly intézetvezetô, Ifjúsági Drog-Centrum, Szeged.


Vissza