Farkas Olga
Szegedi Tudományegyetem
JGYTF Kar Neveléstudományi Tanszék
Szeged, 2001

Beszélgetés Amerikában tanuló diákokkal

Interjú Farkas Péter, Amerikában tanuló svájci diákkal

Merre jártál a múlt tanévben?

Az 1996/97-s tanévben az USA-ban, San Oiegoban az United States International University EF, a kezdőbetűkből  röviden az USIU programon vettem részt. A világ szinte minden országából egy évig angolt tanultak a fiatalok.

Hogyan szövődtek a barátságok? Ki-kivel barátkozott?

Az egy év alatt a nemzetek eléggé összekavarodtak. Az első időben azok voltak együtt, akik ugyanabba az országba tartoztak. Ahogy telt az idő, ez oldódott. Később már nem az eredeti kultúrák szerint csoportosultak a fiatalok, hanem az érdeklődési területük szerint. Például akik szívesen korcsolyáztak, ettek-ittak, vagy komolyabban szerettek beszélgetni, egy csoportot alkottak.

Milyen nemzetiségű fiatalokkal éltél és tanultál együtt?

Nehéz felsorolni. Minden embertől lehetett valamit tanulni. Voltak svájciak három féle nyelvterületről, olaszok, franciák, németek, törökök, magyarok, ázsiaiak, koreaiak, kínaiak, tajvaniak, indonézek, brazilok, kolumbiaiak, argentinok, mexikóiak, belgák, norvégok. Amikor megláttam ezt a sokféleséget, feltettem magamnak a kérdést: "Mit keresek én itt?" Persze pár nap  múlva már azt gondoltam, hogy mégsem volt olyan rossz ide eljönni.

Azon túl, hogy megtanultál angolul, az USA-ban töltött év hogyan segítette a te személyes fejlődésedet?

Mindenkitől tanultam valamit. A törökökkel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy mindennek, amit csináltak, volt valami oka. Voltak elveik és eszerint szervezték az életüket. Persze majdnem mindegyik orvos, tanár, ügyvéd gyereke volt. A dánoknál eléggé megmutatkozott az összetartás. Meglehetősen személyes dolgokat is megbeszéltek egymás között. Az egyik gyereknek az volt a problémája, hogy az anyjával szexuális kapcsolatot kellett létesítenie, míg az apja nézte. Borzalmas még rá gondolni is, de így volt. Ez a fiú nagyon - nagyon nehezen tudott ezután fiatal lányokkal normális viszonyt kialakítani. Szerencsére ennek a fiúnak jót tett az őszinte beszélgetés. Svájcban az ilyen dolgokat nem olyan könnyen beszélnék meg egymást között a fiatalok. A japánokba azt szerettem, hogy szerények voltak. Én is így akarom csinálni. Szerényebbnek mutatkoztak a kelleténél. Tapasztaltabbak, felkészültebbek voltak, mint ahogy mutatták. Az volt az érzésem, mintha maszk lett volna rajtuk. Indulataikat nehezen árulták el. Még egymás között sem. A lányok nem futottak a fiúk után. Megvárták, míg a fiúk közelednek. Ha a fiúk udvarolni kezdtek, a lányok vagy elfogadták a közeledésüket, vagy sem. A szobatársam és annak a barátnője is japán volt. Mindkettőjüket közelebbről is megismertem. A koreaiak először halálra tanulták magukat. De hamarosan rájöttek, hogy itt nem volt olyan szigorúság, így hamar leszoktak a komoly munkáról. A vége felé ellustultak. Nem jártak iskolába, végül nem tanultak meg angolul. Szóval egy kicsit alulfoglalkoztatottak voltak. Ez olyan dolog, mintha kiengedsz egy madarat a kalitkából és nem tud mit kezdeni a szabadsággal. A koreaiak nem tanultak meg kényszer nélkül megtanulni valamit. A franciáknál nagy volt a nemzeti összetartás. Segítették egymást. Gyakran egymás között megbeszélték a dolgokat. A brazilokat úgynevezett parti embereknek ismertem meg. Mindig jókedvük volt, tudtak mulatni. Általában véve sok energiájuk volt. Együtt tanultunk két magyarral is. Mindkettő más volt. Egyik zenével foglalkozott. Gyorsan mindenkivel meg akart ismerkedni. Mindenkihez odament és bemutatkozott, szinte ráerőltette magát az emberre. Két nap után ő lett a csoport bohóca. Még a másik diák, Zoli szép lassan barátkozott. Ezt mindenki respektálta. Egyébként feltűnt, hogy rengeteg magyar van Amerikában. Általában a magyarok ott sokra viszik, nem utcaseprőként végzik.

     Magam részéről úgy látom, hogy más dolog, ha valaki a saját országában van, vagy Amerikában. A legsimulékonyabbak, legalkalmazkodóbbak, mint pl. a svájciak, németek, brazilok, gyorsan összebarátkoztak. A legzárkózottabbak az ázsiaiak, köztük a koreaiak voltak. A tanulás tekintetében eleinte a koreaiakat találtam a legszorgalmasabbaknak, de a végére már nem ment a dolog. Ellustultak. Ugyanakkor a németek és a svájciak végig kitartottak, az utolsó pillanatig szorgalmasan tanultak.

Milyennek találtad az amerikai életformát?

Az amerikaiak mindig jókedvűek voltak. Sohasem adták fel. Azt vallják, hogy elveszítik azt az időt az életükből, még a depressziót kiélik. Álmokban élnek. azt tapasztaltam, hogy van előttük egy sokkal magasabb cél. Amerikában megtanultam: nem vagyok rosszabb, mint a többi ember. Legfontosabb, amit meg kell és lehet tanulni, az önbizalom. Ha én elhiszem, hogy képes vagyok megtanulni a tananyagot, örömem lesz a tanulásban. Ezt már az iskolában beleverik a gyerekek fejébe. Minden gyereknek elmondják, mik a jogaik. Ami először feltűnik egy ilyen gyereknél az, hogy a szemedbe néz. Egyszerűen van önbizalma. A "Fake itt til you make it!" azt jelenti, hogy addig hamisítod, még eléred. Előbb-utóbb valósággá válik a dolog. Ha úgy csinálod, hogy sok barátod van és boldog vagy, előbb utóbb bekövetkezik. Persze megfordult a fejembe, hogy mondjuk egy utcaseprőnek Amerikában ha ennyire jó filozófiája van, akkor még mindig miért söpri az utcát?

    Ezzel szemben a svájci iskola végig azt sugallta számomra: "Gyere cipó, megeszlek." "Semmit sem tudsz magadtól, mindent meg kell tanulnod. Ha megtanulod, akkor sem biztos, hogy megtanultad." Nem voltak annyira egyszerűek a dolgok. Ideális az lett volna, mint Amerikában, ha ilyesmiket sulykoltak volna belénk: "Mindent meg tudsz tanulni, minden lehet belőled. Használd az elméletedet!" A svájci iskola szerint "nem kell neked kitalálni valamit, ki van már minden találva. Eddig is így volt, ezután is így lesz." De ha mégis magadtól próbálsz kitalálni valamit, mindjárt nulla pontot kapsz. Pedig örömed kellene, hogy legyen a tanulásban. Szóval Svájcban maradnak a dolgok. Minden mozdulat szinte ellenőrizve van. Például az emberek külső kontroll alatt rakják a szemetet is a szemetesbe.

     Visszatérve Amerikára, nincsenek mesterséges korlátok. A kezdés mindenkinek könnyű. A szelekció csak ezután kezdődik, mégpedig értékek és képességek szerint. Például ha 10 pizzasütő van egymás mellett, a 11-dik is kap engedélyt. Egyetlen dolog van: jó pizzát kell sütnie, mert egyébként tönkremegy.

Az amerikai demokráciát hogyan látod?

     Mindent megtesznek érte. A rasszizmus ellen harcolnak. Az állásokat nem a bőr színe szerint, hanem a képesség szerint töltik be az emberek. Minden reklámban van legalább egy fekete. Korábban a reklám azt sugallta: van egy kiszolgáló sötét bőrű és van egy kiszolgált világos bőrű. Megítélésem szerint máris elértek egy csomó mindent a rasszizmus terén. Persze az egyszerű emberek előítéleteit a legnehezebb leépíteni. Sokszor az volt az érzésem, hogy szinte a négerbe benne van: elhiszi, hogy alacsonyabb rendűnek kell lennie. A demokráciával kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy nem zaklatott senki, nem kérték folyton a személyigazolványom. Ha hiányoztam az iskolából, nem kérdezték, hol voltam. Svájcban ha hiányzik valaki az iskolából, a tanár azonnal ellenőrzi, olykor csinál egy viccet, nevetségessé teszi az embert.

Összességében mi volt a legfontosabb, amit megtanultál?

Összességében nézve a kilenc hónap alatt sokat lehetett tanulni, mert az emberek nagyon különbözőek voltak. Annyi minden történik az emberrel, ha új környezetbe kerül. Mindenekelőtt megtanultam jobban kapcsolatot teremteni az emberekkel. Megtanultam felépíteni a semmiből egy kapcsolatot. Azt gondolom, ezt a készségemet a későbbiekben is tudom használni.

Mi volt a legnagyobb nehézség?

A kurzus vége-fele volt a legnehezebb. Amikor már elég jól tudtunk angolul. Kilenc hónap elteltével az embereknek már nem volt olyan jókedve. Nem volt olyan érzésünk, hogy valami nagy dolgot csinálunk. Már túl voltunk rajta. Nehéz volt élvezni már az utolsó heteket. A legnehezebb az volt, amikor el kellett válni az ismerőseinktől, barátainktól, akikkel jó kapcsolatot sikerült kialakítani.

Mi volt a legnagyobb élmény?

Egy tajvani lány, hogy megismertem. Érdekes személyiség volt. Sok-mindenről lehetett vele beszélgetni. Ha bezártak volna vele egy szobába órákon át, akkor sem unatkoztunk volna. A többi ázsiai szerény volt. "Igen, igazad van", folyton ezt hajtogatták. De az én barátnőm megmondta a véleményét. Sose volt unalmas. Sokszor rádöbbentem: igaza van neki. Nem kell mindig veszekedésnek lenni. Egyszer elmentünk Las Vegasba. A várost illetően nem voltam csalódott, hisz olyan volt, amilyennek én elképzeltem.

Mi az elképzelésed az életben, amit szeretnél megvalósítani?

Nehéz kérdés. Ha valaki a "nagy ember" ideálját hordozza magába, rámegy az élete. Ha családot alapít és gyerekeket nevel, nem lesz belőle semmi. Azt hiszem inkább azt szeretném, hogy jól teljem az életem. Utazás, kocsma, uszoda, vagy ilyesmi. Talán egy privát vállalkozásba kezdenék legszívesebben.

Az utazást említetted. Hová szeretnél még utazni?

Még egy csomó helyre. Elsősorban Japánba szeretnék elmenni. Egyszerűen más emberek, más dolgokat élveznek az életben. Eljárnak síelni, szórakozni, komolyan dolgoznak. Vagy Brazíliába, ahol sok vidám, életéhes ember van.


Beszélgetés Kiss Nóra, Amerikában tanuló diákkal

Mennyi ideig voltál Amerikában?

Egy évig voltam Toledóban, az 1996/97-s tanévben Ohio államban tanultam, északon.

Milyen iskolába jártál ott?

Egy sima helyi középiskolába.

Milyen nemzetiségű gyerekekkel találkoztál?

Az iskolának komoly cserediák programja van. Voltak brazil, dél-afrikai diákok. Volt egy holland srác és egy japán lány is.

Miket tanultál a különböző nemzetiségű diákoktól?

Azért nem voltunk annyira jóba, hogy tanultunk volna egymástól valamit. Csak volt valami benyomásom róluk.

Csak volt valami különbözőség, nem?

A japán lány nagyon szorgalmas volt. Eszméletlen, hogy milyen szorgalmasan tanult. A holland srác nagyon flegma volt, ő volt a nagyfiú. A német srác egy kicsit beképzelt volt. A brazil lány hamar elment, de ő nagyon kedves, jótét lélek volt. A dél-afrikai srác is nagyon kedves volt.

A kulturális különbözőségek hogyan mutatkoztak meg?

A különbségek annyira nem jöttek elő. Szerintem a diákok annyira világjártak voltak ahhoz, hogy ne éleződjön ki valamiféle sajátosság.

Sokat mesélsz a fekete barátaidról. Mi volt velük? Mi volt bennük az a valami, ami miatt olyan sokat emlegeted őket?

Ugyanolyan emberek, mint a fehérek. Maximum annyi, hogy felszabadultabbak voltak. Azonkívül nem volt jellemző rájuk semmi különlegesebb. Az, hogy felszabadultabbak voltak, az magától a helytől volt. Nem attól, hogy feketék voltak, hanem a közösségtől. Az a légkör fogott meg, ami ott volt. Az egyik osztálytársam is kint volt. Ő egy fehér templomban járt. Ő is nagyon jól érezte magát, mindig visszavágyik, ugyanúgy, ahogy én. Mondtam már, ez inkább a közösségnek köszönhető, nem annak, hogy ők feketék.

Mi volt az a momentum, ami miatt felszabadultabbá váltak?

Az, hogy ismerték egymást, tudták, hogy kikkel vannak. Egy dologban hittek. Mint közösség voltak felszabadultabbak.

Miben hittek?

Az apostoli vallásba. Mit mondjak? Optimistábbak voltak.

Miket csináltál a feketékkel?

Legfőképpen énekeltem. De csináltunk például barbecue-t, speciális szószt. Megmártogattuk benne az oldalast, a csirkét és eladtuk. Kaptunk rendeléseket, azt elvittük, hogy pénzt szerezzünk a kórusnak. Azokat is együtt csináltuk. Magyar én voltam egyedül, de volt még fehér a templomban.

Hogy keveredtél a feketékhez?

Egy nyári iskolai Project Viscit 1996 elnevezésű programon vettem részt. A három hetes utat a Toledói Testvérvárosi Iroda szervezte. A programon ez a kórus is részt vett, mint Toledo képviselője. Ott összebarátkoztam velük. Kiderült, hogy egy évre ott maradok. Elmentünk Bostonba, a testvérvárosi konferenciára. Ott jött az ötlet, hogy mi lenne, ha én is benne lennék a kórusban? Így kezdtünk el együtt énekelni.

Tény, hogy kulturális megközelítésben az emberek különböznek egymástól. Más szokásaik lehetnek a feketéknek, mint például  a magyaroknak. Más lehet az értékrendszerük, az életről való felfogásuk és így tovább. Te hogy látod?

Szerintem, mint amerikaiak mások a négerek. Igen, valószínű van bennük valami néger kultúra amiatt, hogy egy időben a társadalom kirekesztettjei  voltak. Saját közösségeket kellett ahhoz létrehozniuk, hogy jól érezzék magukat. Ezért a kultúrájuk különbözik egy fehér amerikai állampolgártól, de nem mindegyiktől. Ez is kezd keveredni. Van olyan fehér, aki a feketék kultúráját vette át és van olyan fekete, aki a fehérek kultúráját vette át.

Miben különbözik a magyar iskola az amerikai iskolától?

Óriásiban. Például a tanár kevésbé van nyerő pozícióban, mint itthon. Egy tanár kevesebb dolgot tud ott megcsinálni, mint itt. A gyerek kinyithatja a száját, hogy nekem ez így nem jó: "Ez nem érvényes, ez nem igazságos!" Teljes személyként kezelik a diákokat. Nem kezelik le őket. A másik az, hogy nem olyan kemény az iskola, eléggé monoton. A tanulás során sokat el lehet érni. Ha odafigyel valaki, nagyon könnyű. Szerintem a tanárok többet megpróbálnak, mint itthon. Optimistábbra nevelnek. A biztos jövő ott sokkal biztosabb, mint itt, Magyarországon. Ez befolyásolja a hozzáállást is.

Összességében mi volt a legnagyobb élményed Amerikában?

A fekete kórussal énekelni.

Mi volt a legnehezebb?

Megtanulni egy másik kultúrát, egy másik hozzáállást az élethez. Pesszimista életfelfogásból egy optimistába bekerültem és csak néztem. Ők tényleg úgy gondolják, hogy menni fog. Nem voltam én olyan öreg, hogy a beidegződéseket nehéz lett volna átépíteni. Nehezebb volt megszokni, hogy vannak fajgyűlölő emberek. Nagyon sok fajgyűlölő ember van Amerikában, csak ezeket titkolják. Amerika legnagyobb problémája a fajgyűlölet, csak ezt nem akarják hangoztatni.

Milyen volt egy év után visszazökkenni a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumba?

Nem volt valami fényes. Számítottam rá, meg itthon voltam előtte egy hónapot. Nem volt olyan nagy változás. Nem éreztem, hogy belecsöppentem volna valami olyanba, amitől elszoktam. Végül is nem volt olyan nehéz visszazökkenni.

Mit tudsz az Európai Unióról? Hogy látod?

Mint mindennek, ennek is két oldala dala van. Van jó és rossz oldala. Szerintem feltétlenül nagy gazdasági fejlődést jelentene Magyarország számára az, ha belép az unióba. Persze ez valahol a magyarság feladását is jelentené. Valahol Magyarország is ugyanolyan lenne, mint a tagországok. Persze lenne benne egy kis különbség, de végül is ugyanolyan lenne. Ez a rossz oldala.

Miben látod a legfőbb akadályt, hogy az eszmények megvalósuljanak? Arra gondolok, hogy az emberek a tagországokon belül dolgozhatnak, munkát vállalhatnak. Vállalkozást alapíthatnak, tulajdont szerezhetnek.

Szerintem az emberek intelligenciája nagymértékben meghatározhatja ennek a létrejöttét. Az, hogy az emberek hogyan viszonyulnak hozzá. Keveset tudnak róla. Nem tudják a lehetőségeiket. Nem gondolkodnak. Csak hallanak valamit és azt el kezdik mondani. Például valamiről azt hallják, hogy nem jó és azt mondogatják, hogy nem jó.

A világban melyik országokban jártál már?

Az Egyesült Államokban. Michiganben, Ohioban, Virginiában, Washington D.C.-ben, a fővárosban, Bostonban, Floridában, Kanadában. Voltam Angliában, Svájcban, Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, az akkori Csehszlovákiában, Romániában, Erdélyben, Jugoszláviában. Illetve Szlovéniában, Horvátországban, Dalmáciában, Montenegroban. Voltam Görögországban, Olaszországban, Franciaországban, Izraelben, a Kanári-szigeten.

Miért jó utazgatni a nagyvilágban?

A tapasztalatszerzés szempontjából fontos. Tulajdonképpen megfoghatatlan, hogy miért jó utazni. Többféle embert látsz és így többféle embert el is tudsz fogadni.

Milyen embereket tudsz  ma elfogadni, akiket korábban nem?

Nem tudom, mert korán kezdtem el utazni. A déli embereket kedvelem. Nem olyanokat, mint a svájciak. A svájciak hidegek. Inkább a melegebb kedélyű embereket kedvelem.

A fiatalok helyzetét hogy látod Magyarországon?

Eléggé reménytelennek tartom. Attól függetlenül, hogy tanulással sok mindent el lehet érni, a helyzet nem rózsás. Sajnos nincs meg a lehetősége egy fiatalnak, aki mondjuk, szociológiát szeretne tanulni. Megtanulja a szociológiát, kikerül az egyetemről és semmit nem tud kezdeni. A pénzre orientálódik a dolog és elég sok ember nem azt csinálja, amit szeretne. Ezért nem élvezi a munkát, amit csinál.

A demokráciáról szeretnék tőled hallani valamit. Hogy látod ezt a kérdést 17 évesen?

Azt gondolom, hogy sok dologban előre léptünk, de a 40 év láncait nem lehet olyan könnyen lerázni. Elég sok beidegződés él még az emberekben. Főképpen abban a korosztályba, aki a négy évtizedben nőtt fel.

A fiatalokról beszélj!

A fiatalok, akik világot láttak és láttak más rendszereket, azok a demokráciát próbálják megvalósítani. Ehhez persze olyan tanárok is kellenek, akik demokráciában éltek. De ugye ebben a formában nem annyira létezik.

A tanárok milyenek?

Sokszor az érzésem, hogy a tanárok még a múlt rendszerben élnek és próbálják azt a rendszert visszahozni, amiben éltek.

De vannak fiatal tanárok is.

Igen, de őket olyan tanárok nevelték, akik szintén ugyanebben a rendszerben éltek.

Ki az igazán demokratikus tanár? Most egy eszményképet mondj!

Az a típus, aki nem kezd el követelni, hadonászni és egyest osztogatni, ha valaki nem tudja az anyagot. Hanem aki megpróbálja, hogy a diákok meg is értsék. Aki igazságosan jár el és nem kivételezik. Aki törődik a diákjaival. Nem csak olyan törődésre gondolok, hogy mondjuk megkérdezi, miért nem tanultam meg a leckét? Nekem van olyan tanárom, ha valami bajom van, oda megyek hozzá, elmondom neki, mi bánt. Úgy érzem, törődik velem. Ez nem csak látszat. Szerintem nagyon fontos, hogy egy tanár tudjon egy csomó hátteret egy diákról. Ne úgy nézzen ki a dolog, hogy bejövök órára, elmondom az anyagot. Fel sem nézek, mert nem merek felnézni - milyen hülye gyerekeket látok címmel. Hanem igenis ott van, próbál kihozni belőlünk valami értelmeset, próbál rávezetni a dolgokra. Emellett még valami hátteret is kialakít rólunk. Törekszik arra, hogy megtudja, mi van velünk, emellett segítőkész. Lehet, hogy valaki azért mindig álmos,  mert éjszaka is dolgozik, mert dolgoznia kell. Vagy lusta és kész. A kis Bice Bóca is dolgozott. Tudni kell a személyes problémákról is bizonyos szinten. Persze ez a diákon is múlik. Nem könyvel el valakit az első benyomásra.

Úgy látod, hogy kivételeznek a tanárok?

Igen. Ha valaki nem tetszik nekik, az a kezét, lábát összetörheti, akkor sem lesz ötös.

Térjünk vissza a demokráciára! A mindennapok szintjén mi jelentené számodra az igazi demokráciát? Nap mint nap mi kellene, hogy történjen?

Nap mint nap - hogyha az iskolára gondolok, mert más nagyon nincs - akkor egy borzasztó nagy előrehaladás lenne, ha én úgy látom, hogy egy tanár nem járt el igazságosan, elmondhassam. Utána ne legyen olyan következménye, mint manapság. Ha azt mondhatnám egy tanárnak, hogy ez és ez nem volt igazságos, ez a dolgozat nincs kijavítva úgy, ahogy azt megkövetelte volna a dolog. Mi történik most? Ezek után jóllehet, fanyar ábrázattal kijavítja nekem azt a dolgozatot úgy-ahogy. De aztán törjem össze kezem lábam, hogy olyan osztályzatot szerezzek, amilyenre tudom az anyagot.

Ha rajtad múlna a tanárképzés, hogyan képeznéd a tanárokat?

Nem tudom, de megfelelő ismeretekkel kellene rendelkezniük. Valahogy néznie kellene azt, hogy egy tanár mennyire képes átadni a tudását. Van olyan tanárom, akinek eszméletlenül nagy tudása van, de nem tudja átadni. Valamilyen módon nézni kellene azt, hogy egy tanár igazából hogy viszonyul ahhoz, hogy átadja a tudását. Másrészt ne azért menjen tanárnak, mert más lehetősége nem volt.

A magyar fiataloknak mit üzennél, ha üzenhetnél nekik mondjuk egy hangosbemondóval, amit mindannyian hallanának?

Lássanak világot, szerezzenek tapasztalatokat. Mások hibájából vonjanak le konzekvenciákat, tanuljanak mások eseteiből.

Te milyen konzekvenciát vontál le mások hibájából?

Mások emberi kapcsolataiból, barátságaiból, eseteiből elég sok következtetést. Szerintem a saját dolgaimat előbbre tudtam vinni amiatt, hogy sok mindent előre láttam. Hogy így és így szokott történni, mert másoknál láttam már.

Megjelent: In: Farkas Olga – Kiss Nóra: Kultúrák közötti kommunikáció. Problémák és válaszlehetőségek az interkulturális nevelés témaköréből. Invokáció Bt., 1999, Szeged. 61-70.o.


Vissza