Hozzászólás

Farkas Olga: Humanisztikus tanárrá válni. I. (Taní-Tani Pedagógiai Periodika 1998. 4. AKG, Budapest. 62-72. o.)

és

Farkas Olga: Humanisztikus tanárrá válni II. (Taní-Tani Pedagógiai Periodika. 1998. 6. AKG, Budapest. 81-86. o.) tanulmányához.

Madarász Klára

Szegedi Tudományegyetem

JGYTF Kar Olasz Tanszék

Szeged, 2001

Miért riasztó az önvizsgálat? [1]

Néhány gondolat Farkas Olga írásának közlése kapcsán

Talán valóban meglepő, hogy egy tanár közzéteszi legbensőbb gondolatait, szakmája gyakorlása közben végzett önvizsgálatának, önkontrolljának eredményeit. Számomra azonban először még meglepőbb volt az a szerkesztői beismerés, hogy az írás a szerkesztők szerint vagy mint "riasztó kitárulkozás", vagy esetleg mint "példaértékű közvetlenség" lenne értékelhető. Hála a szerkesztők nyitottságának és őszinteségének, mely e két minősítésben és annak papírra vetésében is megjelent, alkalom adódik néhány gondolattal tovább folytatni a lap hasábjain elkezdődött szemináriumot.

A fenti alternatívát, vagyis Farkas Olga írásának a szerkesztők által vitára bocsátott jellemzését egyik elemében sem tartom igazán adekvátnak: jobban szeretnék egy újabb címkét találni. Ugyanakkor azt is szeretném megjegyezni, hogy a kitárulkozás illetve a közvetlenség kifejezésekben megjelenő tanácstalanság a lap hasábjain közölt napló pedagógiai szempontból tekintett szakmai értékét, elhelyezését illetően nagyon jól tükrözi a hazai pedagógiai klímát.

Hogy a riasztó kitárulkozás kifejezést miért nem fogadom el, azt talán nem is kell különösebben indokolnom: a közölt írás napló, s a napló műfajánál fogva kitárulkozás. Csak annyira lehet riasztó, amennyire a napló, mint műfaj az. A napló lényege, hogy írója szembesüljön saját érzelmeivel, gondolataival - valóban intim műfaj, többnyire tényleg nem a közzététel igénye mozgatja születését. A kérdés tehát nem az, hogy a naplónak feltárulkozásnak kell-e lennie, hogy őszintének, hitelesnek kell-e lennie, hanem az, hogy a napló közéleti műfaj-e, vagyis van-e helye az írott kultúrában, kell-e közölni, ízléses-e megmutatni másoknak. Nincs helye itt a napló irodalmi műfajáról értekezni (melynek egyébként a lehetséges őszintesége, hitelessége esetleg szigorúan pszichológiai szempontból vitatható lehet), azonban a naplóírás szépirodalmi műfajának örök divatja azt jelzi, hogy a naplónak mint közéleti műfajnak, mint az írott kultúra egy szegmensének van létjogosultsága.

Mármost Farkas Olga naplójának esetén ráadásul nem is egy olyan magánéleti naplóról van szó, melynek intimitása sértheti, riaszthatja a naplóműfajt nem kedvelő olvasót, hanem egy szakmai naplóról, amit bizonyos - persze humanisztikus - felfogás szerint a tanárnak szakmai kötelessége lenne "vezetni" - ha nem is feltétlenül írásban, vagyis a szó szoros értelmében.

Hogy a "naplózás" mennyire idegen a hazai pedagógiai gyakorlattól, azt mi sem példázza jobban, mint az írás fent idézett, szerkesztők általi jellemzése. Nálunk nem természetes dolog, hogy egy tanár rendszeresen önvizsgálatot folytasson, sőt, hogy ez egyik legalapvetőbb szakmai tevékenysége legyen.

De ha jól meggondoljuk, ugyanezt a nem evidens eljárás-tapasztalatot tanúsítja maga a gesztus is, amellyel Farkas Olga ezt az alapvetően személyes írásmóddal írt szakmai naplót közzéteszi. Talán éppen azért teszi közzé, mert a hazai pedagógiai gyakorlatban egyáltalán nem szokásos eljárással elért eredményeiről meggyőző tanúbizonyságot akar adni, és talán bátorítani akar másokat is arra, hogy kipróbálják ezt a pedagógiai stílust. Ha ezért publikálja naplóját, akkor ez közérdek, nem önmutogatási hajlandóság. (Hogy közérdek, mutatja egyébként az is, hogy e lap fontosnak tartotta közölni nemcsak az írást, hanem annak fogadtatását is.)

Persze lehet ez riasztó is, éppen mert nálunk nagyon idegen e módszer, és ráadásul kiprovokálja azt az intuíciót is, miszerint követése nehéz, mert elkötelező, esetleg kínos felismeréseket tartogató tanulási, fejlődési folyamatot követelne a pedagógustól. Ez bizony lehet riasztó,  vagyis olyasmi, ami visszariaszt - e nehéz módszer követésétől.

Jónéhány évvel ezelőtt egy római, gimnáziumban tanító kollégám egy folyóiratszámot kölcsönzött nekem. A folyóirat egy alapvetően a tanítás-nevelés pszichológiai aspektusaira érzékeny pedagógiai műhely lapja volt. Ebben találtam egy cikket [2] , mely a pedagógusmesterség egyik legalapvetőbb műhelytitkának, legfontosabb szakmai feltételének éppen a "naplózás"-t tekintette. A szerző ezt a mottót választotta cikke élére:

Il diario: "un segreto elicottero che...vede e lascia vedere, ad adulti e bambini, nuovi possibili modi di esistere nel mondo". Rögtönzött fordításban: A napló: egy titkos helikopter, amely látja, és látni engedi, felnőtteknek és gyerekeknek, a világban való létezés új, lehetséges módjait.

A szerző hasznos eszköznek, mi több, aranyszabálynak tekinti a "naplózást", bármilyen jó munka feltételének; azt is mondja, hogy a személyesség nem feltétlenül jelent intimitást, és nem is feltétlenül a lelki szféra felesleges agyonrágásának, a "köldöknézés"-nek a szinonimája. A "naplózás" töredékekben való gondolkodás, az alázatos építőmunkás kövenként való építkezésének bizonysága, olyan tevékenység, mely képes megmutatni a hétköznapiságban formálódó felnőtt - felnövő - gondolatot. A gondolat-töredékek végül kommunikációvá állnak össze: lehet ez szakmai magánügy, de mint minden kommunikáció, jelekre épülő civilizációnkban, lehet jel is.

Ami a példaértékű közvetlenséget illeti, ebben a jellemzésben a közvetlenség kifejezés az, ami nem tetszik: a közvetlenség, ugyanúgy, mint a kitárulkozás, lehet a privát magatartás jellemzője, egy karakter, egy jellem tulajdonsága, mely az adott személy cselekvésmódjait általában jellemzi, de kissé pontatlan, és szakmailag is félrevezető, ha egy pedagógiai attitűdöt kíván jellemezni. Farkas Olga írásánál nem egy ilyen általános karaktervonás megnyilvánulásaként értékelem a szerkesztők által közvetlenségként leírt írói attitűdöt. Ez az írásmód nézetem szerint egy munkastílus eredménye, a benne megfigyelhető, közvetlenségnek diagnosztizált magatartás szerintem valójában egy fontos módszer arra, hogy egy tanár - vagy egy facilitátor - kapcsolatba kerülhessen saját tartalmaival, a pedagógiai munkafolyamatban keletkező gondolati és érzelmi reakcióival. Ezen reakciók kontrollálása teszi lehetővé a nyomukban járó szükséges, állandó, kreatív újraépítkezést a pedagógiai folyamatban, következésképpen ezek a reakciók a tanárnak a legfontosabb eszközei e munkafolyamatban. Azért a legfontosabbak, mert ezek biztosítják megnyilvánulásainak hitelességét és egyúttal nevelői minőségében a szakszerűségét is.

Hogy milyen módszert választunk arra, hogy legfontosabb pedagógiai eszközeink - legfőképpen saját személyiségünk - birtokába kerüljünk, ez persze magánügy, de az már nem, hogy keresnünk kell az erre alkalmas módszereket.

Farkas Olga írása szerintem egy, a pedagógiát a személyes hitelesség irányába elmozdítani kívánó, tehát szemléletet váltani akaró pedagógiai attitűd terméke, mely egyúttal egy, nálunk még a pedagógiában talán ismeretlen módszert is megmutat: a "naplózás"-t. Az én címkém - jellemzésem - tehát inkább ez lenne: az írás a naplókontroll módszerével a humanisztikusabb pedagógia felé mutató felkiáltó jel, mely számunkra valóban a példa értékével bír.



[1] Megjelent: Taní-tani Pedagógiai Periodika. 1999/8. 51-53.o.

[2] Limone, Orlando, "A bottega del fare pedagogia," in CE, 1992. pp. 7-9. (A pedagógia-művelés műhelyében)


Vissza