Farkas Olga
Szegedi Tudományegyetem
JGYTF Kar Neveléstudományi Tanszék
Szeged, 2001

Születés-napi beszélgetés ( [1] )

Fedor István vezető AVP trénerrel, a nemzetközi hálózat magyarországi képviselőjével

-részlet-

Az utóbbi időben Szegeden akármerre járok, mindenki az AVP személyiségfejlesztő tréningről beszél. Mit takar ez a betűszó?

A három betű az Alternative to Violence Project Alternatívák az Erőszakkal Szemben elnevezésű nemzetközi mozgalom rövidítése, ami egy önkéntesekből álló szervezet. Gyakorlati tréningeket szervez, a résztvevőket hozzásegíti, hogy megtalálják a mindennapjaik erőszakmentes viselkedésmódjait. A tréningek intenzív, gyakorlatokból és megbeszélésekből álló programok. Céljuk a közösségépítés, az önértékelés és önbizalom javítása egy megbízható közegben.

Honnan ered a program?

New York állam börtöneiben 1975-ben kezdték el a konfliktuskezelő tréningjeiket a kvékerek. Ezekből fejlődtek ki a mostani tréningprogramok, amelyek már az AVP nevet viselik. A kezdetben csak a börtönökben végzett foglalkozások célja az erőszak szintjének csökkentése volt a börtönkörnyezetben, s az, hogy az elsajátított készségek birtokában a résztvevők a saját életükben is kezelni tudják az erőszakot. Később érdeklődni kezdtek a tréningek iránt más közösségi csoportok is, majd egyre gyakoribbá váltak a nyilvános tréningek. A program fokozatosan függetlenné vált a kvékerektől, de megtartotta elkötelezettségét a börtönökben végzett munka iránt. Elsősorban az USA-ban, Kanadában és Ausztráliában terjedt el, s az utóbbi években megjelent spanyol nyelvű változata is.

Hol találkoztál először ezzel a programmal?

Először is Susanna Evesonnal találkoztam, akit három- négy  éve ismerek. Elmentem egy pszicho-dráma tréningre amit Susanna tartott. Teljesen a hatása alá kerültem és nagyon sokat tanultam tőle. Akkoriban három éves pszicho-dráma képzésre jártam. Három nap alatt legalább annyit tanultam, mint az említett képzésen három év alatt. Vonzott benne a mester magabiztossága, briliáns megoldásai. Addig a tréningeken módszert akartam elsajátítani és itt rájöttem, ez csak az alapja valaminek. Azt hiszem, megtetszettünk egymásnak. Aztán találkoztunk néhányszor Budapesten. Egyszer szóba került, hogy nálunk sok erőszakos dolog van. Kezdve ott, hogy elmész egy vasúti információba és ahogy ott bánnak veled. Vagy ahogy az üzletekben kiszolgálnak. Egyszerűen hozzászoktunk ehhez az erőszakhoz. Ô persze a maga nyitott torontói szemével ezt másként látta. Ekkor beszélt az AVP programról és kitaláltuk, hogy jó lenne ezt elhozni Magyarországra.

Az ötletből hogyan lett valóság?

Innen már alapvetően két dolgon múlott. Pénzen és embereken. Nekünk volt egy mentálhigiénés egyesületünk Miskolcon, aminek Vár Egyesület a neve a mai napig. Azért mondom múlt időben, mert elköltöztünk Miskolcról. Ma már kevés kapcsolatunk van. Ezeket az embereket én fellelkesítettem arra, hogy ez jó tréning lesz, menjünk és csináljuk. Bár nagyon nehezen, de mégis elindult. Miskolcon az első tréning öt napig tartott, 14 szakaszból állt. Gyakorlatilag előző nap, a helyszínen fordítottuk le esténként az anyagot másnapra. Szóval nagyon izgalmas volt. Az elején egy kissé zötyögve ment. Aztán egyre inkább kezdtünk ráérezni, hogy mik azok, amiket itt másként kell csinálni, mint Kanadában, vagy akár a Sing Singben. Onnantól kezdve igazán élvezetes kezdett lenni a dolog.

Nagyon sokféle személyiségfejlesztő tréning van. Egészen biztos vagyok benne, hogy sokat végig is csináltál. Számodra mi mégis az a varázs, ami miatt emellett kötelezted el magad?

Valóban, volt egy időszak az életemben, amikor szinte minden hétvégén tréningeztem. Az AVP program szerintem egy fantasztikus kombináció. Igazán nincs benne semmi olyan dolog, ami újszerű lenne. Szinte mindegyik technikát, vagy azok valamely változatát ismertem, de itt zseniálisan meg vannak komponálva. Ettől én azt érzem, ez egy nagyon erős tréningprogram. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy számomra Susannának a személyes vonzása az, ami miatt belefogtam. Akkor már a 30 felé közeledtem. Egyben Isten tudja hány éve kerestem egy mestert, akitől el lehet mindazokat lesni, amik kellenek ahhoz, hogy én igazán jó legyek csoportokban. Azt gondolom, hogy ezt tőle lestem el. Olykor voltak olyan időszakok, mint a szivacs, szívtam magamba minden szavát, gesztusát. Hanglejtését, mozdulatait utánoztam.

A tréning kiknek szól, kik vehetnek részt rajta?

A csoportok nagyon vegyesek, heterogének. Igazán ez a nagy fájdalmam, hogy ezt eddig még nem tudtuk megcsinálni. Ez a tréning nem pszichológusoknak és nem szociális munkásoknak van kitalálva. Meg vagyok róla győződve, hogy nem is a szakemberek körében működik a legjobban és nem ott igazán hatásos. Aki eljön szakemberként ilyen tréningre, annak a nagy-része már x plusz egy tréningen volt. Igazából már nem azért jön el, hogy a személyiségében fejlődjék. Hanem vagy fogyasztójává vált a tréningezésnek, ami akár szenvedéllyé is válhat: intimitást és műkapcsolatokat akar az ember teremteni magának. Vagy pedig módszertani dolgokat akar megtanulni, valami olyasmit, amiket ő is tud később használni. Szóval ez egy alapvetően más attitűd, mint egy olyan ember attitűdje, aki még nincs megfertőzve ezzel a csoportozással. Más az, ha valaki azért jön el, hogy sikeresebb legyen, hogy elfogadják, hogy jobban boldoguljon a közösségben. Nem pedig azért megy oda: "Na, az AVP-t még nem próbáltam. Nézzük meg, mit tud a Fedor, a Farkas és Susanna Eveson.

Mi a program központi kérdése?

A tréningek hozzásegítik a résztvevőket ahhoz, hogy felismerjék a jót magukban és másokban. Ha tisztába jövünk magunkkal és a helyzetünkkel, egy belső erő jelenik meg, amelyet a mozgalom Átalakító Erőnek nevez. Ez az erő képes átalakítani az ellenségeskedést és pusztítást együttműködéssé. Képesek leszünk arra, hogy ráhangolódjunk a közösségre. Ez az erő bennünk is, az ellenségeinkben is jelen van. Sokan a csoport tagjai közül ezt az erőt már korábban is megtapasztalták a saját életükben. Hadd meséljek el egy megtörtént esetet egy New York-i tréningről. Egy fiatal nő megy haza a könyvtárból egy kihalt városi parkon át. Mindkét keze tele volt nehéz könyvekkel. Egyszer csak sietős lépteket hall maga mögött. Egy nagy darab férfi közeledik fenyegetően. "Baj van, most megtámadnak" - gondolja, majd hirtelen ötlettel a férfihoz fordul és így szól: "Annyira örülök, hogy jött. Már alig bírom cipelni ezeket a könyveket. Megtenné, hogy segít nekem?" Majd az egész halom könyvet a kezébe nyomja. A férfi meglepve fogja meg és hazáig kíséri a nőt. "Nagyon köszönöm, hogy segített" - köszön el, mire a férfi tétován mondja: "Tudja, én nem is ezt akartam." Hát ez az átalakító erő. A kurzusok segítenek abban, hogy az emberek hatékonyabban éljenek ezzel az erővel, hogy konfliktusaikat békésen és határozottan tudják megoldani. Hisszük azt, hogy mindenki, bárhol éljen is, ezt az erőt felhasználhatja arra, hogy hatékonyabban éljen és egy együttműködő társadalmat építsen.

A saját életedből tudnál példát mondani az Átalakító Erő működésére?

Iskolai kirándulásra kísértem a fiam osztályát, mint kísérő szülő. Egy délután néhány gyerekkel rövid erdei túrára indultunk. Eltévedtünk, nem találtuk az erdőben vissza az utat. Közben besötétedett, az idő is barátságtalanná vált. Az eső is cseperegni kezdett. A helyzet egészen félelmetes volt, 12 gyerekkel a koromfekete erdőben. Onnan kezdve használni kezdtem minden készségemet, amit a csoportokból összeszedtem. Azt mondtam magamban, csak én tudom innen kivinni őket. Láncba álltunk és érzéseimre hagyatkozva elindultam velük. Beszélgettünk folyton, bevártuk egymást, nagyon közel maradtunk végig egymáshoz. A bátor fiúk álltak a csoport végén, a lányok az elején. Minden helynek, amit visszafelé felfedeztünk, nagyon örültünk: "Na itt is jártunk már, itt is". A gyerekek üdvrivalgásba törtek ki. Eltelt kb. három negyed óra, mire megtaláltuk azt a vízmosást, ami az utunk elsô szakasza volt. Onnantól fantasztikus volt. Egyszer csak megláttunk az ösvény végén párszáz méterre egy fényt. A tábornak a fényét. Lekapcsoltam a lámpát. Mondtam: "Innen már tudunk menni fény nélkül". A gyerekek énekelni kezdtek. Fantasztikus volt átélni azt a felszabadultságot, azt a lelkesedést, ami bennünk volt. Egy pillanatig sem volt bennem olyan érzés, hogy eltévedhetek 12 gyerekkel az erdőben. Az sem volt bennem, hogy én most veszélyeztetem ezeket a gyerekeket, hogy felelőtlenséget csinálok. Hanem bizonyosság volt bennem: "Meg tudom én ezt csinálni." Nem is, hogy megtudom, hanem: "Én ezt most csinálom, ez most működik". Érted? Szóval ez nagyon jó példa arra, hogy mintha bevilágítana egy icurka picurka kis fény az éjszakába és akkor látod az utat. Mindig látod, hogy most merre kell továbbmenned, merre kell lépned. De azt nem látod, hogy mi lesz a vége. Az Átalakító Erő abban nem segít, hogy tudd, ebben a konfliktusban győzni vagy veszíteni fogsz. Csak azt látod mindig, mi a következő lépés, merre menj tovább.

A tréningeken milyen tanulási stratégia kap hangsúlyt?

A trénerek alig alkalmaznak hagyományos tanítási módszereket, pl. előadást. A foglalkozásokat végigkísérik olyan kis bolondozó gyakorlatok is, amit "Könnyed és Élénknek" nevezünk. Ugrálunk, meg állathangokat utánozunk, vagy rohangálunk egyik széktől a másikig. Nílus-parti krokodilokat és békákat utánozunk, stb. Igazából, ha valaki kívülről látná, hogy ilyenkor miket csinálunk, akkor azt gondolná: "Ezeknek elment az eszük, biztos valami pszicho izé, jobb lesz vigyázni." De a játékok nagyon sokat segítenek a tréningek alatt. Meggátolják, hogy csak az eszünket használjuk. Az AVP-nek az a filozófiája: az eszünkkel nem tudjuk megváltoztatni az életünket. Mert, hogy világ életünkben eddig ezzel próbálkoztunk, de mégsem működik. Hanem nagyon sokat segít, ha újra és újra előhívjuk a bennünk lévô gyereket. Ezek a játékok tökéletesek erre.

Mióta működnek a magyarországi csoportok?

1993 februárjától kezdődtek az alapszintű tréningek Miskolcon, Debrecenben, Szegeden, illetve Szolnokon. Susanna az első hazai trénereket augusztusban képezte ki. Ezt követően alakult meg a hollóstetői trénerképző tréning után az AVP Hungary Egyesület, amely a további munkát koordinálja, szervezi és bonyolítja. Az egyesület független, önkéntesekből álló szervezet. Egyetlen intézmény felé sem kötelezi el magát. Tagjai lehetnek mindazok, akik elvégezték az alaptréninget és a céljainkkal egyetértenek.

Ezek szerint rövidesen egy éves születésnapját ünnepli az egyesület. Számodra mi a legnagyobb eredmény?

Nagyon fontosnak tartom, hogy az AVP kapcsán sok értékes embert ismertem meg. Nagyszerű dolog együtt élni és dolgozni ilyen emberekkel. A másik, hogy olyan programot honosítottunk meg, amely a széles nyilvánosság számára elérhető és hozzásegít ahhoz, hogy megszabaduljunk attól a tehetetlenségtől, mellyel elfogadjuk az erőszakot más személyek, intézmények részéről és mi is erőszakkal válaszolunk, vagy már eleve erőszakosan lépünk fel. A harmadik dolog, ami feltétlen eredmény, hogy Susannával befejeztük az alap kézikönyv fordítását a kanadai Lawson-McMeechan Fund támogatásával, így a trénerek már abból dolgozhatnak.

Ez volt a múlt. De mi a jövő? Mi a jövőbeli elképzelésed?

Most, hogy ez már nem egy baráti társaság, hanem valóban egy országos mozgalommá alakult, más a helyzet. Most már nem mehet a dolog csak karizma, jó-szándék, lelkesedés révén. Intézményesülni kell bizonyos értelemben. Bár én egyáltalán nem szeretem az intézményes dolgokat. Minél nagyobb tömeget kell megnyerni ahhoz, hogy ez tovább nőjön, hogy működőképes legyen. Továbbá konfliktuskezeléssel foglalkozó kiadványokat jelentetünk meg, elsőként Clare Danielsson Közösségi Közvetítés (Mediation) című könyve kerül nyilvánosság elé.

Boldog születésnapot az egyesületnek!

Megjelent:

In: Farkas Olga: Szemléletváltás. Szakemberek az örömtelibb mindennapokért. APC Stúdió. 1997, Gyula. 12-15.o.


[1]      Az interjút Farkas Olga készítette, a harmadik facilitátor találkozó elôtt, úton Debrecen felé haladva, 1994. június 10-én. JGYTF, Neveléstudományi Tanszék, Szeged.


Vissza