Juhász Gyula élete

A Szegedi Tanárképző Főiskola 1973-ban ünnepelte fennállásának 100 éves évfordulóját. Ez a jelentős esemény adott alkalmat arra, hogy a főiskola ünnepi keretek között felvegye a város szülöttének, Juhász Gyulának nevét.


"Költő akarok lenni, és újságíró, mint a Zola!"

Juhász Gyula: tanár, költő, hírlapíró.

"A magyar vidék legtisztább szavú lírikusa" - ahogyan Simon István nevezte, 1883-ban született Szegeden, apja Juhász Illés érettségizett postai távírótiszt, édesanyja Kálló Matild, az egyik utolsó szegedi gombkötő lánya volt. Gyermekkorát anyagi gondoktól mentesen töltötte Ipar utcai házukban. Apja élete utolsó éveiben elborult elmével élt, akkoriban halt meg, amikor a középiskolás fiú érettségire készült.

Halála után igen szoros lelki kapcsolat alakult ki a fiú és az édesanyja között. Mivel a költő családot nem alapított pszichés betegsége miatt, ennek súlyosbodásával anyja gondoskodására szorult, a túlzó aggódás rátette lelki terhét a kapcsolatra.

Az érettségi előtt régóta érlelődő elhatározással elhagyta Szegedet és a piaristák váci noviciátusába került papnövendéknek. Lelki problémáin az aszkézisbe meneküléssel próbált segíteni, azonban kiderült, nem neki való ez a világ.

1900-ban távozott Vácról, élményeit később "A tékozló fiú" című művében írta meg.

Visszatért Szegedre és befejezte a gimnáziumot. A Szegedi Napló közölte első verseit.

A budapesti egyetem bölcsészkarának magyar-latin szakát végezte 1902 és 1906 között. Az egyetemi évek sokat jelentettek szellemi fejlődésében. Nagy hatással volt rá Nietzsche. Megismerkedett Ady költészetével, olyan barátokra tett szert, mint Babits, Kosztolányi, Oláh Gábor. A velük folytatott eszmecseréken a francia szimbolizmustól Ibsen nézetéiig sok mindent megvitattak. Sokat dolgozott ifjúsági folyóiratoknak (A Tűz, Virág fakadás), versei már A Hét című lapban is megjelentek.

Középiskolai tanári oklevelének megszerzése után csalódás érte, nem kapott fővárosi állást. Máramarosszigetre (1906-08), Nagyváradra (1908-11), Szakolcára (1911-13), illetve Makóra (1913-17) került.

1907-ben, még máramarosi tanársága idején jelent meg első kötete Szegeden, Juhász Gyula versei címmel.

Nagyváradon ismerkedett meg szerelmi lírájának fontos személyiségével, Sárváry Anna színésznővel, de a szerelem sajnos viszonzatlan maradt.

Főleg politikai jellegű támadások miatt elhagyni kényszerül a tanári pályát, visszatér Szegedre újságírónak. 1917-től haláláig dolgozott a Szeged és Vidéke, a Világ, az Új Idők, a Délmagyarország című lapokba. Később fővárosi lapoknál is dolgozik (Est-lapok, Magyarság). Újságcikkeit egyre radikálisabb hang jellemzi, az ország haladását, társadalmi átalakulást sürget. 1918-ban Móra Ferenccel együtt tagja a Szegedi Nemzeti Tanácsnak, alapító tagja a Radikális Párt szegedi csoportjának, 1919 áprilisában egy háromtagú direktórium élén a színház igazgatója.

A Tanácsköztársaság utáni években üldöztetéseknek volt kitéve, még tanári nyugdíjától is megfosztották. A proletárdiktatúra bukása után is hű maradt nemzeti és humanista eszméihez.

Tagja volt a nagyváradi Holnaposok társaságának, Ady és Babits költeményeivel együtt jelennek meg versei a Holnap című antológia két kötetében. A Petőfi (1920) és a Dugonics Társaság tagja volt.

1922-ben főszerkesztője a Magyar Jövendő c. szegedi szépirodalmi és társadalomtudományi lapnak.

Háromszor tüntetik ki Baumgartner díjjal (1929, 1930, 1931).

1917-től élete végéig Szegeden élt. Utolsó éveit visszavonultságban töltötte. A mellőzés, az üldöztetés, a magány és súlyos betegsége felőrölte, az öngyilkosságba menekült. Szegeden hunyt el 1937. április 3-án.

Nevét számos emlékhely őrzi városban.

/Összeállította Borsodiné Kurcsik Erzsébet az Új magyar irodalmi lexikon 2. kötete (Bp.: Akad. K., 1994., p. 932-925.) és Szeged története 3. kötete (Szeged: Somogyi Kvt., 1991.) alapján./

E-mail:

borsody@lib.jgytf.u-szeged.hu